Kiadványok

Image
Könyvek

Hosszú évek, évtizedek elmaradását, hiányát pótolva 2014-től kezdve, felkarolva a vasúti jegyzetek írásának, szerkesztésének, létrehozásának és kiadásának összes feladatát újjáélesztettük a jegyzetkiadást. Több témában folyamatosan jelentettünk és jelentetünk meg jegyzeteket. Ezek a hagyományos papír alapú kiadványok az alapjai a modern, digitális tananyagoknak, így minden generáció igényeit a saját megszokott szintjükön és formában tudjuk kiszolgálni, támogatni a sikeres felkészülést és az eredményes vizsgázást. A folyamat nem fejeződött be és nem állt meg. Várjuk a vasúti témák iránt elkötelezett, hozzáértő, tapasztalattal rendelkező kollégákat, mint szerzőket a további kiadványainkhoz. A kéziraton túl, minden más feladatot elvégzünk és koordináljuk a könyv megjelentetését.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a saját kiadásunkban megjelentetett jegyzeteket, segédleteket korlátozott mennyiségben megvásárolhatóvá tesszük a vasúttársaságok és magánszemélyek részére egyaránt. A megjelent és elérhető kiadványokat a lenti listában lehet megtekinteni.

Céges vásárlás esetén átutalással vagy belső elszámolással lehetséges a vásárlás. Magánszemélyek kiadványt csak személyesen (1087 Budapest, Luther utca 3. földszint 2-es iroda), előzetes időpontegyeztetés alapján, pontosan kiszámított készpénzzel tudnak vásárolni. Kártyás fizetésre, valamint pénz visszaadásra – váltópénz hiánya miatt – nincs lehetőség. 

 


Kapcsolat:

Jeney Judit
képzésfejlesztési szakértő

+3630 836 1098
jeney.judit [at] bgok.hu

 

Általános vasúthoz köthető ismeretek jegyzetei

 

Image
Az elsősegélynyújtás alapjai - vasutasoknak

Az elsősegélynyújtás alapjai vasutasoknak
Mokánszki Sára
2018.
840 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Vasútüzemi ismeretek

Vasútüzemi ismeretek
Keszmann János
2019.
3150 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Vezetési ismeretek

Vezetési ismeretek
Keszmann János
2019.
3780 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Általános jogi és munkajogi ismeretek

Általános jogi és munkajogi ismeretek
dr. Várkonyi Péter
2021.
3150 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
A tanulásról

A tanulásról
Jeney Judit – Szekeres Zsófia
2019.
840 Ft (5% ÁFA-val)

 

 

 

 

Távközlési, erősáramú és biztosítóberendezési jegyzetek

 

Image
Biztosítóberendezési feladatok gyűjteménye

Biztosítóberendezési feladatok gyűjteménye
Besenyei József
2017.
2940 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Vonali biztosítóberendezések

Vonali biztosítóberendezések
Baczoni Péter – Besenyei József
2019.
3990 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Dominó 55 rendszerű állomási biztosítóberendezés

Dominó 55 rendszerű állomási biztosítóberendezés
Boros István – Hegedüs Gábor – Nagy Richárd
2019.
3990 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Vasúti biztosítóberendezések felsőfokú műszaki ismeretei

Vasúti biztosítóberendezések felsőfokú műszaki ismeretei
Besenyei József – Lékó Ferenc
2020.
3990 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Biztosítóberendezések Magyarország vasúti hálózatán

Biztosítóberendezések Magyarország vasúti hálózatán
Besenyei József
2019.
2940 Ft (5% ÁFA-val)

 

 

 

 

Vasútgépész jegyzetek

 

Image
Dízelmozdonyok erőátviteli és gépészeti berendezései

Dízelmozdonyok erőátviteli és gépészeti berendezései
Nagy Zoltán
2020.
3990 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Vasúti fékberendezések szerkezete és üzeme

Vasúti fékberendezések szerkezete és üzeme
Francz József
2021.
4200 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Általános műszaki és elektrotechnikai ismeretek - Vasúti járművezetők részére

Általános műszaki és elektrotechnikai ismeretek
Keszmann János
2021.
3150 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Dízelmozdony üzemeltetési ismeretek - Vasúti járművezetők részére

Dízelmozdony üzemeltetési ismeretek
Kocsis Attila
2022.
3150 Ft (5% ÁFA-val)

 

 

 

Kereskedelmi jegyzetek

 

Image
Vasúti személyszállítási szerződéstan – Általános személydíjszabás

Vasúti személyszállítási szerződéstan
dr. Tóth-Maros Dániel
2017.
1680 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Nemzetközi díjszabás

Nemzetközi díjszabás
Haragos Pál
2017.
1680 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Nemzetközi díjszabás - feladatgyűjtemény

Nemzetközi díjszabás Feladatgyűjtemény
Haragos Pál
2017.
A jegyzettel egy csomagban.

 

 

Image
Pénztári kereskedelmi segédlet

Pénztári kereskedelmi segédlet
Steurer Rudolfné
2018.
1680 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Fedélzeti kereskedelmi segédlet

Fedélzeti kereskedelmi segédlet
Steurer Rudolfné
2017.
1680 Ft (5% ÁFA-val)

 

Image
Magyarország vasútföldrajza és vasúttörténete

Magyarország vasútföldrajza és vasúttörténete
Jeney Judit
2019.
4200 Ft (5% ÁFA-val)

 

 

MÁV-HÉV jegyzetek

 

Image
Segédlet a MÁV-HÉV Zrt. F.1. sz. Jelzési Utasításához

Segédlet a MÁV-HÉV Zrt. F.1. sz. Jelzési Utasításához
Géber Péter Pál – Novák Ákos László
2018.
1890 Ft (5% ÁFA-val)

 

 

 

Pályás jegyzet

 

Image
Vasúti felépítményi kisgépek

Vasúti felépítményi kisgépek
Bajnógel Katalin – Bertók József
2017.
3150 Ft (5% ÁFA-val)