KIOTÓ FŐPÁLYAUDVAR
A város központi részén található Japán második legnagyobb, az ország egyik legforgalmasabb, a városi közlekedés csomópontja, ami önmagában is megér egy teljes napi programot. Az épület 11 emelet magas (a föld alatt lévő 5 emeletet nem számítva) fémmel és üveggel borított építészeti látványosság, belülről pedig egy komplett útvesztő. Minden szint más funkciót lát el, összességében megszámlálhatatlan étterem, bevásárlóközpont, irodák, üzletek tömkelege (a "100" yenes bolttól a Gucci-ig), utazási irodák, kulturális létesítmények (mozi, színház, kiállítóterem), játszóterek, közösségi terek kapnak benne helyet, azon túlmenően, hogy eredeti funkcióját ellátva, állomásként is működik.
Az épületben GPS segítségével tájékozódtam, hogy egyik helyről a másikra odataláljak, de természetesen rengeteg interaktív tábla is segíti az éppen elveszni készülő utast, látogatót, vásárlót, vagy éppen hivatalos ügyeit intézőt. Amellett, hogy liftek segítségével lehet közlekedni, mindenhol mozgólépcső van, és ahogy felfelé haladunk, egyre lenyűgözőbb a kilátás mind a pályaudvarra, mind a városra. Mindenfelé kivilágított platformok, ledlámpák, dizájnoszlopok láthatók, a falakon rajzfilmek, különféle figurák, természeti képek pörögnek, éppen az aktuális eseményekhez, filmekhez, trendekhez, évszakhoz kötődően. Leírhatatlan technikai megoldások és leírhatatlan élmény. Az épület tetején körbe lehet sétálni (Skyway) vagy éppen egy italt elfogyasztani és gyönyörködni a látványban. Néhány különleges élményem: egy fiatal japán zongoraművész ingyenes koncertet adott éppen a zárt tetőteraszon (a zongora állandó kellék, folyamatosan megszólaltatja valaki) megtekinthettem a vasútállomás legoból összerakott interaktív makettjét, megnéztem egy időszaki kiállítást Alfons Mucha cseh szecessziós plakátművész, illusztrátor, festőművész műveiből. És természetesen nagyon sok üzletet végigjártam. Szóval az épület bejárása is különleges élménynek számít.
És hogy magáról a japán vasútról is essen szó, a látványon kívül…
Az állomás köti össze a Tókaidó Sinkanszen és öt JR WEST, egy Kintecu és számos helyi vasútvonalat (egyébként több mint 20 vasúttársaság üzemeltet vonalat). A japán állami vasúttársaság privatizációjával jött létre 1987-ben a JR Group, amelyek közül hat személy-, egy pedig árufuvarozással foglalkozik. A személyszállítással foglalkozó vasúttársaságok regionális alapon működnek, az árufuvarozó társaság országos lefedettséggel bír, saját hálózati díján, a többi vasútvállalat pályáját használva. Nemzetközi vasútvonalakon nem közlekednek, hiszen szigetországról van szó.
Magához a főpályaudvarhoz kapcsolódik az 1981-ben épült metróhálózat két vonala is, a Karaszuma és a Tózai is. Időnként nem voltam azzal tisztában, milyen típusú kötöttpályás közlekedési eszközön utazom, mert van, ahol metró és vonat is jár a föld alatt és ugyanez jellemző a földfelszín felett is, sőt egy helyen, mintha villamos és vonat keresztezése lenne, szűk utcácskákon halad a jármű merthogy ugyanaz a nyomtávolsága (1067 mm, kivéve a Sinkanszent, aminek 1435 mm), továbbá a Shinkanszent kivéve, ugyanazt a vonaljegyet lehet használni. Apropó vonaljegy: nem is a klasszikus értelemben vett jegyről van szó, hanem inkább bankkártya jellegű, amelyre tetszőleges összeget lehet valamennyi állomáson és megállóhelyen feltölteni az automatából, a kártyát kell lecsipogtatni a beléptetőkapunál be- és kiszálláskor, kilométer alapon működik.
Szerettem volna, de így nem tudtam csak úgy sétálgatni a peronokon, mert csak a beléptetőkapukon keresztül, a kártyát, mint az utazást megkezdve, lecsipogtatva lehet azokat megközelíteni, így kizárólag csak a vonatra célirányosan várakozó utasok tartózkodhatnak ott. Jegyvizsgálót egy járművön sem láttam.
A célállomásra érkezve kifelé ugyanúgy le kell csipogtatni a kártyát, így annyi összeget von le róla, amennyi a megállapított és leutazott kilométer, a berendezés kijelzőjéről le lehet olvasni, mennyibe került az aktuális út, és mennyi összeg maradt még a kártyán. Ezért is praktikusabb a kártyahasználat annak, aki gyakran utazik. Természetesen megszámlálhatatlan mennyiségű variáció létezik még ezen kívül a jegy- és bérletvásárlás tekintetében, kinek melyik a legkedvezőbb. A mienkhez hasonló, papír alapú jegyet nem láttam (ami nem zárja ki azt, hogy nincs) valamennyi kártyaformátumú. Ha nincs a kártyán elegendő összeg, nem nyílik ki a kapu, de mindenhol található automata, ahol ez a probléma orvosolható.
A nagyobb állomásokon – így a Kiotó Főpályaudvaron is egyértelműek a kijelzők, az utastájékoztatás, nem lehet eltévedni, annak ellenére, hogy első ránézésre ijesztően nagy az utas- és a vonatforgalom. Azon kívül, hogy minden ki van írva – szerencsére a japánon kívül angolul is –, különböző színű geometriai formák is jelzik a monitoron az érkező és induló vonatokat, ugyanígy a várakozó peronra is ezek a jelzések vannak fölfestve, így még azt is tudni lehet, melyik vonatnak hol fog kinyílni az ajtaja, így oda kell sorba állni. És sorban is áll minden utas! És nincs tülekedés, lökdösődés, „beelőzés”! Külön jelölve van az is, ahol a mozgáskorlátozottak be tudnak szállni. A nagyobb állomásokon és metrómegállóhelyeken elektronikus kapu is szolgálja a balesetek megelőzését. A csúcsidőszakokban pusherek segítik a gyors és biztonságos feljutást a vonatra, az ő feladatuk az, hogy mindenki be tudjon szállni és senkire ne csukódjon rá az ajtó. Egyenruhát, sapkát, fehér kesztyűt viselnek (látszólag, mintha közlekedési rendőrök lennének). A vasúti dolgozók is elegáns egyenruhát és fehér kesztyűt viselnek (az alábbi fotón éppen szolgálatátvétel történik, itt éppen nem látszik, de valóban kesztyűben dolgoznak).
Ami számomra nagyon érdekes volt és ez is azt bizonyítja, mennyire utasbarát közlekedési eszköz a vonat, ha valaki nem szeret a menetiránynak háttal utazni, egyszerűen megfordíthatóak az ülések.
Az állomáson tehát különböző vasúttársaságok különböző színű és típusú szerelvényei közlekednek, a vonalak villamosítottak, így a zaj fel sem tűnik. A Shinkanszennek külön emeleten található a megállóhelye. Nehéz a járművet lencsevégre kapni, mert hallani nem lehet a közeledtét, sebességét tekintve pedig olyan gyorsan közlekedik, hogy mire bekapcsoljuk a kamerát, már meg is állt, vagy el is tűnt. Nyomvonala a városi részeken legtöbbször hidakon vezet, így én is megpróbáltam olyan helyszínt keresni a fényképezéshez, ahonnan a hidat, az állomást jól lehetett látni.
Sokszor, csak megálltam a vasút mellett és néztem a vonatokat. Volt mit nézni, hihetetlen nagyságú a forgalom! Hihetetlen mennyiségű sínpár, váltók, felsővezeték, jelzők, jelzések, stb.
Japán egész területén a leggyakrabban használt közlekedési eszköz a vonat, de nemcsak a legfontosabb közlekedési forma, hanem a legpontosabb is! Az átlagos késés 30 másodperc, 5 perc késésről már a társasságok igazolást adnak az utasnak.
VASÚTI MÚZEUM
És ha már vasút, a Vasúti Múzeum sem hagyható figyelmen kívül. A ma látogatható Vasúti Múzeum 2016-ban nyitott, korábban egy vasúti park volt a helyén, közvetlenül Umekoji nevezetű régi vasútállomása mellett (ma az is a múzeum részét képezi). Aki egy kicsit is érdeklődik a vasút iránt, mindenképpen el kell látogatni oda, annál is inkább, mert a tetőteraszról remek a kilátás a nagyvasútra (onnan nagyon jól lehet látni a Sinkanszent is) is és a városra is. Jellemzően a múzeum kiállítását a JR West egykori járművei, berendezései uralják, megtekinthető a legelső Sinkanszen vezérlőkocsija is, a Twilight Express kocsijai, de ezeken kívül is számos típus, a kezdetektől napjainkig.
A kiállított járműveken kívül megnézhetők a vasúti közlekedésben használt biztosítóberendezések, jegyautomaták, beléptető kapuk, az internet előtt alkalmazott helyfoglalási rendszerek, jelzők, energiaellátási berendezések.
Rengeteg interaktív program, szimulátor áll rendelkezésre, ahol a gyerekek irányíthatják és kezelhetik a berendezéseket, megfigyelhetik működési elvüket. Egy külön szimulátorteremben számítógép segítségével lehet a berendezéseket kezelni, a vonatokat irányítani, a jelzőket, biztosítóberendezéseket kezelni, hihetetlen csúcstechnikával, mintha egy űrközpontban lennénk.
A kihelyezett ismertetőkből megtudtam azt például, hogy az ország nyugati felén miért 60 Hz-es a villamoshálózat, míg keleten csak 50 Hz. Ennek történelmi okai vannak: a századforduló áramszolgáltatói eltérő frekvenciájú generátorokat alkalmaztak, az egységesítés nem lett volna költséghatékony.
Óránként showműsor tekinthető meg. Egy óriási terepasztalon Kiotó és környékének vasúti közlekedésének 24 órája pereg le a szemünk előtt 30 percben. A múzeum belső tere 3 emeletnyi vasúti élmény.
A kültéren gőzmozdonyok sorakoznak a fordítókorong körül, aminek működését gőzmozdony segítségével ismerhetjük meg. Ezen kívül pedig nosztalgia gőzös kirándulóvonattal utazhatunk a nagyvasút melletti pályán, a parkon keresztül oda és vissza.
A régi vasútállomás épületében természetesen ajándékbolt is kapott helyet, ahol a legapróbb és legolcsóbb tárgyaktól a nagyon drága vasúti relikviákig minden kapható. Ha valaki itt nem kap kedvet ahhoz, hogy vasutas legyen, akkor sehol!
