A Kansai nemzetközi repülőtérre érkeztem, ami Oszaka városa mellett egy mesterséges szigetre épült. Kapuit 1994-ben nyitotta meg, elsődleges célja a zajszennyezés csökkentése volt. A repülőtér számára egy 4 km hosszú, 1 km széles mesterséges szigetet terveztek az Oszakai-öbölben. A tervezéskor figyelembe kellett venni a földrengések és tájfunok előfordulását, ennek ellenére a sziget megépült, amely konstrukció az egyik, ha nem a legdrágább modernkori civil vállalkozás, 20 év tervezőmunkával, és sok millió dollár felemésztésével.

1995-ben a környéket földrengés rázta meg, melynek epicentruma 20 km-re volt a repülőtértől, több mint 6000 áldozatot követelve, azonban a repülőtér szinte érintetlen maradt, köszönhetően a különleges tervezésnek. 

Nos, ide érkeztem, ami már önmagában is lenyűgöző élmény, e szigetről valamennyi szárazföldi közlekedési eszközzel megközelíthető maga a város.

A város legmagasabb építménye, az alapjától a csúcsáig, 131 méter magas. Maga az épület két részből tevődik össze. A 9 emeletből álló alapépületben (Kyoto Tower Building) számos létesítmény található. Köztük éttermek, üzletek, szuvenírboltok, szálloda, kimonókölcsönző, információs központ (a személyzet több nyelven beszél, magyarul sajnos nem, készségesen segítenek a turistáknak, lehet túrákat, szállodákat, taxit, színházi előadásokat foglalni, közlekedési eszközökre jegyeket, bérleteket, kártyákat vásárolni, megszámlálhatatlan mennyiségű ingyenes brossúrával, térképpel, információs kiadvánnyal rendelkeznek), kormányzati irodák (okmányirodai ügyeket lehet intézni, útlevelet, jogosítványt, stb. intézni) egy tipikusan japán sento stílusú gyógyfürdő – szóval az épület gyakorlatilag egy labirintus. Erre épült maga a torony, ahol megfigyelési szintek találhatók. Ahhoz, hogy ezt elérjük, először liftbe kell szállni (először kicsit megijedtem, hogy gyalog kell fölmenni), egészen a 11. emeletig, utána egy másikkal a felsőbb szintekre.

A 3. szinten egy bárban üldögélve, kávézás közben csodálhatjuk a várost, majd az 5. szintre érve, 360 fokos szögben tehetjük meg ugyanezt, ingyenesen használható teleszkópok, valamint nyolc érintőképernyős turisztikai információs monitor segítségével, amelyek amellett, hogy információkat nyújtanak a turisztikai látványosságokról, ezek az infók letölthetők telefonra is. A torony teteje világítótoronyként működik, általában fehér színnel világít, de figyelemfelkeltés céljából egyes eseményekhez, társadalmi szerepvállaláshoz, társadalmi akciókhoz, sőt, egyéni megrendelésekhez (például születésnap) köthetően, a torony színes megvilágítást kap. Például a mellrák elleni küzdelemhez rózsaszín, a dohányzás elleni világnaphoz sárga-zöld, a gyermekbántalmazás elleni küzdelemhez narancssárga, a házasságon belüli erőszak elleni küzdelemhez kapcsolódóan lila színnel világít.

Tulajdonképpen a torony épületében simán el lehet tölteni egy teljes napot.

Az egyik legnagyobb sintó szentély-komplexum az Inari hegy lábánál kezdődik, kötelező megnézni, hihetetlen látványosság. Az egész hegyen sok kis szentély és egy főépület található. A fő imacsarnokhoz nagyjából 10.000, vörös tori kapu alatt juthatunk fel, leírhatatlan látvány a szentélyt körülvevő cédrusfák zöldjének kontrasztjával. Az ősi szentély 711-ben épült. Az Inari (ő a gabonaisten, Japán fő gabonája a rizs, a kereskedők védőszentje) hegyre feljutni egy jó fizikai állapotban lévő egyénnek nagyjából két órájába telik, hát nekem több időt vett igénybe. Inarihoz, a sintó vallás egyik legfőbb istenéhez fohászkodhatunk a jólétünkkel és üzleti sikereinkkel kapcsolatos imáinkkal, így talán már érthető, hogy miért lassabb a feljutás.

A szentélybe belépni nem lehet csak külön engedéllyel, helyi sintó papok tartózkodnak benne, akik folyamatosan imádkoznak. A szentélyben és az azt körülvevő parkban sok-sok rókát ábrázoló szoborral találkozunk. A róka a japán mitológiai állandó alakja, varázserővel bír. A kapuk száma folyamatosan nő, hívők, cégek, szponzorok, magánszemélyek finanszírozzák az építésüket, de a fenntartásukat is.

Nara városa közvetlenül határos Kiotó prefektúrával. Mi metróval és vonattal utaztunk oda. Ez azért is érdekes, mert először Kiotóban felszálltunk a metróra, majd Udzsiban ugyanazon a peronon megvártuk a Narába induló vonatot. Aki Japánban jár, kötelező a várost és annak kulturális értékeit megtekinteni, annál is inkább, mert a templomok, szentélyek, a palota, az ősi erdő mind-mind az UNESCO világörökségének részét képezik. A legenda szerint Takemikazucsi isten egy fehér szarvason érkezett Narába, hogy vezesse az újonnan épült várost. Ennek következtében a szarvasokra mennyei állatokként, isten szócsöveként tekintenek, akik védik a várost és az országot.

Városszerte szarvasok járkálnak, legfőképp a Nara Parkban, ahol a látogatók szarvas-keksszel (és semmi mással és ezt be is tartják!) etethetik az állatokat, akik ezt ki is használják, rendkívül barátságosak. Ahogy megérzik, hogy számukra csemege van a kezünkben, megrohanják a sétálókat, akár még a táskát is kitépve a kezükből. Maga a város szimbolikája is a szarvasokra épül, az utcatáblák, a közlekedési táblák, az útburkolatok is mind-mind szarvas motívumokkal vannak dekorálva, a szuvenírboltokban mérhetetlen mennyiségű szarvast ábrázoló tárgyat lehet megvásárolni. 

A Nara Park területén található a Tódaidzsi buddhista templom komplexum, hét templommal és szentéllyel és egy buddhista iskolával. A bejáratot lenyűgöző, két, egyenként 8 méter magas harcos őrszellem őrzi, de amiért erről mindenképp szerettem volna írni, az az, hogy a Nagy Buddha Csarnok ad otthont a világ legnagyobb bronz Buddha szobrának.

A szobor hihetetlen látvány (én elsírtam magam, amikor megpillantottam), 16 méter magas, 452 tonnás kolosszus, nem is tudom leírni, milyen érzések kerítettek hatalmunkba: ijesztő, tekintélyt parancsoló, ugyanakkor mérhetetlen nyugalmat árasztó látvány. Életem egyik legnagyobb élménye volt…

A park területén ezen kívül megtalálható még Japán második legnagyobb pagodája, a Fudzsivara klán építette Kofukudzsi (ez azért is érdekes számomra, mert a japán családtagjaim Fudzsivara vezetéknevűek) templom, amelyben egy aranycsarnok is van, több száz arany lámpással, csodálatos.

Itt található még a cseresznyefáiról híres Himuro szentély, a Kaszuga-taisa szentély, amelyet millió kőből és bronzból készült lámpás díszít, és a kertek, teaházak, tavak, ősi erdők… A park otthont ad egy színháznak és a Nara Nemzeti Múzeumnak is.     

Gion egy kerület Kiotóban. Amiért híres és minden belföldi és külföldi turista felkeresi, az az, hogy a mai napig a legexkluzívabb gésanegyed, saját közigazgatási rendszerrel. Egyébként onnan lehet tudni, hogy a látogató helybeli-e, vagy sem, hogy a kiotóiak a gésa elnevezés helyett a geikot használják (művésznőt jelent). A negyed a mai napig a tradicionális építészet és szórakoztatás fellegvára, utóbbi persze abszolút diszkrécióval és a „megrendelő” részéről kellő mennyiségű anyagi fedezet biztosításával. Napközben az utca tulajdonképpen kihalt, minden üzlet, teaház zárva van, a nyugalmat a rendőrség felügyeli, fényképezni tilos.

Az élet este kezdődik, teaszertartások, fogadások, koktélpartik, hagyományos japán játékok, klasszikus zene-, tánc és éneklés, ami szórakoztatja a vendégeket. A mai modern gésák nem kurtizánok, nem piroslámpás házakról van szó, hanem a vendégek kulturális értékű szórakoztatásáról. A fiatal lányoknak nehéz bekerülni ebbe a körbe, sok tanulást igényel, kicsi koruktól kezdve készítik fel őket erre az életre, a vendégkör pedig még titokzatosabb, politikusok, üzletemberek…

Arasijama egyben egy Kiotó nyugati szélén fekvő kerületet, másrészt az ott magasodó hegy nevét is jelöli, gyakorlatilag egy falu a város szélén. Pihentető, nyugodt atmoszférája, forgalomtól mentes utcái, hegyekkel, erdőkkel övezett csodálatos természeti környezete inkább a vidéki életre emlékeztet. Ugyanakkor egy kicsit kirakat-városrész is: főutcájában étterem étterem hátán, szuvenírboltok tömkelege. Az utcán sétálva azonban már látszik a Hozu folyót átívelő Togetsukyo-híd, ami a természetbe vezet. 

Található ott majompark, több mint száz majommal, bár vadon élnek, megszokták a látogatókat, különösen a makákók, akik hozzászoktak a turistáktól kapott kifejezetten a nekik szánt, megvásárolható csemegékhez. 

A hatalmas terület egyik látványossága a világörökségi helyszínek közé tartozó bambuszliget. 5-10-20 méterre magasodó, látszatra égig érő fák alatt lehet sétálgatni, fantasztikus aurája, hangulata van a helynek. Hihetetlen, mesébe illő látvány, mintha nem is valóságos lenne. A liget folyamatosan tele van turistákkal, kirándulókkal, fotósokkal. Nagyon sok fotót készítettem, de utólag rájöttem, hogy a képek nem adják vissza a liget igazi varázsát.

Az erdőben hegyi kisvasút működik, sajnos a februári időszakban nem volt még nyitva. 

A bambuszerdő egyik végén helyezkedik el a Szanszó villa. Az épület arról híres, hogy Okocsi Dendzsiró, a múlt század negyvenes éveinek szamurájfilm hősének (számos Kuroszava film főszereplője) tulajdonában volt, a színész ide járt meditálni. Halála után felesége gondozta tovább a házat, a hozzá tartozó templomcsarnokkal, teaházzal és a kerttel együtt, majd megnyitotta a nagyközönség számára. A kert úgy lett tervezve, hogy mind a négy évszak képviselje magát: cseresznyevirágok, azaleák, japán juharfák és sok-sok fenyő megfér egymás mellett. A teaházban lehetőség van egy csésze zöld tea elfogyasztására, az épületben poszter és plakátkiállítás tekinthető meg a színész filmjeiből, valamint egy videófelvétel az életéről, munkásságáról. 

Arasijamában is számos, igen régen épült templom, szentély található, festői környezetben, mind-mind csodálatos a maga nemében, én mégis a vasútállomásról ejtenék néhány szót. A főutcán sétálva egyszercsak kivilágított, bambusznádat ábrázoló színes, festett oszlopokat pillantottam meg, amelyek az állomáshoz vezettek. Ott ugyanezek a motívumok jelennek meg, egyedi hangulatot adva az állomásnak. Megtudtam, hogy a cél az volt, hogy az épület kitűnjön a többi állomás közül, ezek az egyedi festési technikával készült dekorációk megtették hatásukat, valóban különleges és egyedi hangulatot sugároz. Az állomásról vonattal utaztam vissza Kiotóba. A vonat látványát tekintve nosztalgia vonat, útvonala szűk utcácskákon keresztül vezet vissza a városba, inkább mondanám villamosnak. 

Még egy templomot emelnék ki a számtalan lenyűgöző külső és belső építészeti csoda közül, a Sanjusangendo buddhista templomot, ami a Kiotói Nemzeti Múzeummal szemben található, a templomot a 33 oszlop csarnokának is nevezik. 125 méter hosszúságával Japán leghosszabb fából készült épülete. Bemenni csak cipő levétele után lehetséges és sajnos fényképezni is tilos az épület belső tereiben. A templom fő istene Ezer karú Kannon, nagyjából 2 méter magas, monumentális szoborként magasodik. A fő szobron kívül, annak jobb és bal oldalán, 10 sorban, 50 oszlopban látható még 1000! darab életnagyságú Szendzsu Kannon szobor, valamennyi fenyőből készült és aranyfüsttel van beborítva.

A szobrok, bár méretük azonos, arcvonásaikban, ruházatukban, ékszereikben különbözőek. Az 1000 Kannon szobrot kiegészíti még 28 őristen, 2 sintó isten szobra is. Hihetetlen látvány, ahogy az ember megy, megy és még mindig szobrok, szobrok… nos, itt is a sírás fojtogatott. A szobrok előtt fiatal buddhista papok írtak a látogatók számára vallási üzeneteket, térítési díj ellenében. A templom kertje, a többihez hasonlóan szintén csodálatos látványt nyújt, növényeivel, tavaival, apró szentélyeivel.