1. Mire vagy a legbüszkébb, mint magánember?
Arra semmiképpen sem vagyok büszke, hogy a családom szanaszét szaladt, de ezzel együtt kell tudni élni, én sem maradtam otthon a szülői házban. Amire büszke vagyok, hogy a napi szinten felmerülő problémákat, idős édesanyámmal kapcsolatban meg tudjuk oldani. Büszke vagyok a lányunkra, egyetemet végzett, doktorált, 4 nyelvet beszél, bejárta a világot… ezeket nagyon nagy dolognak tartom.
2. Mi szerepel a bakancslistádon?
Konkrét értelemben nincs bakancslistám, de várnak még rám kihívások az életben! Hogy mit is szeretek csinálni, mivel szeretek foglalkozni? A vasúti terepasztalom építésére, fejlesztésére várhatóan a hivatalos pályafutásom befejezése után fogok sort keríteni, mert akkor már lesz rá elég időm. Egy kis 3D modellezés, kiegészítve 3D nyomtatással és a többi és a többi… nem azt nézzük, hogy mit lehet kapni a boltban, hanem azt, hogy mit tudunk megtervezni, elkészíteni. Reméljük, hogy amikor majd a bakancslista ténylegesen életbe lép akkor még lesz rá elég ideje az embernek, és nem lesznek sokkal rosszabbak a körülmények, mint most. Tudom én, hogy mit kell csinálni, csak nem tudom megcsinálni, mert például a szemem világa már nem olyan, mint régen. Felveszem a szemüvegemet, hogy lássak, de a szemüveg bepárásodik a forrasztópáka hőjétől és akkor azért nem látom.
3. Melyik könyv volt Rád a legnagyobb hatással, melyet szívesen ajánlanál?
Olvasni most is nagyon szeretek az otthoni „wellness” részlegben. Isaac Asimov és Stanisław Herman Lem, a science fiction irodalom jeles képviselői, az ő műveiket nagyon szeretem. Az Alapítvány trilógia például – Isaac Asimov világhírű science fiction regénytrilógiája azt kutatja, befolyásolható, irányítható-e a matematikai módszerekkel megjósolt, kiszámított jövő – nagy hatást gyakorolt rám, meglátásait, az általa leírtakat magamévá tudtam tenni.
4. Mit tennél bele egy időkapszulába?
Beletennék egy biciklit. Elképzelem, ahogy 100 év múlva, a repkedő légdeszkák idejében találgatják: „Ez mi is lehetett, mire volt jó?”
Beletennék még egy hagyományos telefont, amivel semmi mást nem lehet csinálni, csak telefonálni, legyen az akár vezetékes, akár mobil. Én telefon nélkül nőttem fel, 23 évig vártunk arra, hogy otthon is legyen készülékünk, ezzel szemben a mai világban azt látom, a családomban is, hogy mindenkin lóg „87” kütyü, csörög, villog, mindenféle funkcióval el van látva, de mégsem lehet elérni az illetőt, akinél ezek vannak, mert lemerült, letette valahová, le van némítva, nem nézte meg… A kevesebb néha több. Ezért tennék bele hagyományos telefont, hátha belátnák 100 év múlva, hogy ez is elég.
5. Milyen értékekben hiszel leginkább?
A család egy nagyon fontos érték, de a mai világ már nem úgy működik, mint a „mi időnkben”. A feleségemmel együtt igyekszünk szoros kapcsolatot fenntartani mindkettőnk családjával a mindennapi rohanás mellett is. A lányunk külföldön él, ez sajnos rányomja a bélyegét a köztünk levő kötelékre. és az éves személyes találkozás száma is meglehetősen korlátozott, néhány alkalom. Egy kapcsolatot pedig szerintem az együtt töltött idő, az együtt végzett tevékenység határoz meg, amit mindenki a kapcsolat értékének tart. Sajnos ebben vannak hiányosságaink, de ez van, ezek nehezen befolyásolható tényezők. Fontos a felelősségvállalás.
Zenei általános iskolába jártam, zongorázni tanultam, de ez idővel abbamaradt olyan 5-6 év után. A zene a lányomnak köszönhetően tért vissza újra az életembe, mert egy időben ő is zongorázni tanult, de amikor elköltözött, a zongora otthon maradt nálunk. Előfordul, hogy leülök és játszom akár 2-3 órát is.
6. Mennyire fontos Neked a dicséret és az elismerés?
Fontosnak tartom, de a jelenlegi, hétköznapi formájával nem vagyok megelégedve. A mai világban sajnos eltolódott az elismerés súlya, „like vadászat” van. A dicséret és a like természetesen nem azonosak, de az elektronikus megjelenés és a social média hatására sajnos arra tartunk, hogy ez az elismerés és a nem elismerés formája. Oktatási területen kívül is, a saját családom fiatalabb tagjainál is azt látom, hogy meghatározó tényező lett az életükben az elektronikus megjelenés, de nem minden esetben érzik ennek a súlyát.
7. Mi az első gondolatod, ha azt a szót hallod, hogy
integráció
Elkerülhetetlennek tartom, de nem biztos, hogy mindig jó.
globális felmelegedés
Eltűnt az ősz, eltűnt a tavasz, jó lesz ez így nekünk? Nem akarom túldimenzionálni, mert én életemben nem fog nagy változás történni, mert ezek a változások nem 1-2 év alatt zajlanak le, de ha az emberiségben nincs annyi potenciál, hogy ezt felmérje, és előre tekintsen mondjuk 100 évre, akkor véleményem szerint komoly problémák lesznek.
generációs különbségek
Sajnos vannak. Ezek a különbségek mindig is voltak és mindig is lesznek és ebben a felgyorsult a világban egyre inkább megjelennek. Amíg egy értékrend váltás régen 3-4 generáció alatt történt meg, 1 generációra annak csak töredéke jutott. Ma, amikor többféle értékrend váltás is bekövetkezhet az ember saját életében, min csodálkozunk? A mai fiatalok teljesen máshogy állnak a világ dolgaihoz. Családi példákat tekintve a fiatalabb generációnak más elképzelései vannak a felelősségről és felelősség vállalásról a kötelezettségekről, és itt csak hétköznapi dolgokra gondolok, mint például a fűnyírás, tehát nem a világ megváltásáról.
énidő
Szerencsére otthon fizikai szeparálódásra is van lehetőségem, illetve a családban is teljesen elfogadott és értékes a csendben töltött idő. Imádok biciklizni, amikor tehetem, ezt a közlekedési formát választom. A másik nagy szenvedélyem pedig a szauna, illetve a szauna szeánsz, erre igyekszem heti rendszerességgel időt szakítani.
komfortzóna
Kezem-lábam, már kilóg belőle. A saját magam által meghatározott zónából elég sűrűn ki kell lépnem – nem mindegy, hogy ez pozitív vagy negatív irányba történik –, és ez az iránytól függően esetenként meg is visel. A számítástechnika indulásánál éppen az egyetemre jártam, nagyon érdekelt és inspirált ez az új terület. Terveztem programozható eszközöket, számítógéppel vezérelt gépeket, tehát ez az életem része volt, de a mai számítástechnika felhasználása már a komfortzónámon kívül esik. Az általam összerakott gépek, persze nem voltak ekkora teljesítményűek, mint ma, de azt én terveztem, én raktam össze, tudtam, mire képes. Manapság élő ember meg nem tudja megmondani, hogy egy mai számítógép mi mindenre képes és pontosan mit is csinál, mert mindenki csak egy részét látja, egy részét fejleszti. Összességében senki sem látja a végleges eredményt/teljesítményt.