1. Mire vagy a legbüszkébb, mint magánember?
Nem tartom magam példás férjnek vagy apának, de büszkén mondhatom – sajnos ez ma már ritka Magyarországon –, hogy még 24 év után is szeretetben élünk együtt a feleségemmel. A két fiamra is nagyon büszke vagyok – persze előfordul, hogy otthon rendetlenek vagy éppen háborúznak egymással – a külvilág felé mind a két fiunk minta gyerek, mind a tanulmányaikat, mind a viselkedésüket illetően.
2. Mi szerepel a bakancslistádon az első 5 helyen?
Szeretném a Magyarországon fellelhető összes kisvasút teljes vonalát beutazni, még 2-3 hiányzik a listából, illetve amelyiket időközben átépítették, azon még egyszer szeretnék végigmenni, hogy lássam milyen lett.
Egy másik kitűzött célunk, igazából a párom álma egy út Párizsba, mely remélhetőleg minél hamarabb teljesül.
3a. Melyik könyv volt Rád a legnagyobb hatással, melyet szívesen ajánlanál?
Gyerekkorom két meghatározó olvasmányélményét szeretném ajánlani: Kántor a nagyvárosban és a Kántor nyomoz című könyveket. A filmadaptáció már nem tetszett annyira, de a könyveket nagyon szerettem.
3b. Melyik film volt Rád a legnagyobb hatással, melyet szívesen ajánlanál?
Sok élményem van, ezek között szerepelnek teljes filmek és filmrészletek is. A Dave (Kevin Kline főszereplésével) című amerikai vígjátékot például igazán zseniálisnak tartom. Számomra a film legjelentősebb pillanata, amikor a testőr részéről az alábbi mondat hangzik el: „Érted is bevállalnék egy golyót.”.
Egy másik, számomra rendkívül nagy hatású filmjelenet az Egy becsületbeli ügy – Jack Nikolson (Nathan Jessep ezredes) és Tom Cruise (Kaffee hadnagy) szereplésével – című jogi dráma tárgyalás jelenete, mely egyszerűen magával ragadja az embert.
Magyar filmek vonatkozásában A tanú című filmszatírát mindenképpen meg kell említenem, számomra az egy nagyon fontos korlenyomat.
A sok filmélményem között sorozatok is szerepelnek, az egyik kedvenc karakterem Monk – A flúgos nyomozó, a kényszeres, fóbiákban szenvedő, különc felügyelő (Tony Shalhoub), egyrészt a humora, másrészt pedig a feleségéhez fűződő csodálatra méltó szeretete miatt.
Véleményem szerint a Columbo című sorozat is zseniális, ahogy a hadnagy (Peter Falk) megjelenik a színen a ballonkabátjában, szivarral a szájában, a Peugeotjával… ezek ikonikus jelenetek, valamint az a poén, hogy a sorozat minden részében olyan szeretettel beszél a feleségéről, akit persze sosem látunk… ezek a dolgok mind-mind megfognak.
4. Mit tennél bele egy időkapszulába?
Egy 1954-ben íródott könyvben arról olvastam a '70-es években, hogy 1980-ban már az űrben fognak repkedni az autók, de infokommunikációra vonatkozó utalás nem volt benne. Az autókat illetően azóta sem történt „szinte semmi” fejlődés, miközben a kommunikáció teljesen megváltozott. Nem tudták eltalálni, hogy adott területen mekkora lesz a változás.
Hogy mit tennék bele egy időkapszulába, ebben a kérdésben tanácstalan vagyok, nem tudom elképzelni, mi az, ami egy 100 év múlva élő embernek akkor és ott majd fontos lehet. A szocializmusban újságcikkeket, egyéb akkor fontosnak tartott tárgyakat helyeztek el az időkapszulákban, de ettől még nem érezhetjük át az adott korszakot. Az érzéseket, a benyomásokat egy időkapszula nem tudja visszaadni. Mikor külföldre utazunk akkor sem az a fontos, hogy a Loire menti kastélyokat vagy az Eiffel tornyot hány percig nézzük, hanem az, hogy az utcán sétálva, az embereket, az utca forgatagát figyelve, mit szívunk magunkba, milyen ott az élet? Élve a mai technikai adottságokkal szerencsésebb lenne filmet forgatni, de semmi esetre sem propagandafilmre gondolok, hanem olyan mindennapi jelenetek rögzítésére, melyek az életünket mutatják meg a maga valójában.
5. Milyen értékekben hiszel leginkább?
Számomra a legfontosabb érték a munkahely, a barátság és a család tekintetében is a megbízhatóság. Szintén nagyon fontos számomra a szorgalom. Borzasztóan irritálnak a lusta, tohonya emberek, nagyon kevés türelmet tudok irányukban tanúsítani. Úgy érzem, hogy mind türelemben, mind készségességben, mind kommunikációban nagyon sokat romlottam az elmúlt években, de ez természetesen nem ok nélkül történt. Leginkább az értékek hiányát, az emberi kapcsolatok romlását érzem.
A világ gyorsulása, a munkavégzésben bekövetkezett változások nem zavarnak, de hogy ennek következtében az emberek elfordulnak egymástól, azt borzasztóan rossz megélni, akár a közúti közlekedés, akár a bolti kommunikáció tekintetében. A közösségi médiát látva és akaratlanul is követve – mert teljesen kizárni nem lehet az életünkből – az ember nagyon nehezen tud a valós világhoz kapcsolódni és a média által igaznak feltüntetett élethelyzetekkel versenyezni, megküzdeni.
6. Mennyire fontos Neked a dicséret és az elismerés?
Nagyon fontos számomra mindkettő. A dicséretnek és az elismerésnek is szívből kell jönnie, jókor, jó helyen és – ezt most értsétek jól – nem a szabályok szerint.
Én gyerekkoromtól kezdve nagyon sok elismerést kaptam, úttörőként, később az egyetemen a tudományos diákköri munkámért. Számomra az egyik legfontosabb emlék, amikor Göncz Árpád személyesen adta át a Pro Sciencia emlékérmet, amikor kezet fogtunk, azt mondta: „Nekem megtiszteltetés hogy találkozhatok veletek!", ezt sosem fogom elfelejteni.
A Képzésfejlesztés szervezeti egységnél minden évben, a csapatunk kollégáinak szavazatai alapján kiosztjuk az „Év dolgozója” díjat és egy „rendezvény” keretén belül adjuk át az elismerő oklevelet. A dicséretet és az elismerést még akkor is, ha adagolva, és nem azonnal, de mindig megkapják a munkatársaim, mert én nagyon büszke vagyok rájuk és ezt minden külső fórumon is hangoztatom, hogy nekem van a legjobb csapatom!
7. Mi az első gondolatod, ha azt a szót hallod, hogy
integráció
Hívószó. Elsőre a társadalmi integráció jut az eszembe, mert a mai világban mindenkit mindenhez integrálni kell. Képzésfejlesztési vezetőként nekem van a legnehezebb dolgom, mert egy szervezeti egységen belül nálunk vannak a legkülönbözőbb emberek személyiségtípus és betöltött munkakör szempontjából is. A csapatomban van oktatásszervező, vasúti képzés fejlesztő, képzésfejlesztő – vasúti szakképzettség nélkül, fiatal, kreatív munkatárs –, tehát sokféle ember, sokféle munkavégzését kell összehangolni, és amikor új munkavállaló érkezik hozzánk, akkor őt is be kell illesztenem a csapatunkba. Nekem ez is integráció. Magánemberként, munkavállalóként az informatikát kell beintegrálni az életünkbe, akár magánjellegű ügyintézésről, akár egy munkahelyi online értekezlet megtartásáról van szó. De ezek a dolgok a fentebb említettekhez viszonyítva egyszerűbbek.
globális felmelegedés
Foglalkoztat, pontosabban kifejezetten nyomaszt a probléma, mert a saját kertemben én magam is látom, érzem az időjárás változás hatását. Belekerültünk egy ördögi körbe, hiszen olyan meleg van, hogy légkondit használunk, így még több CO2-t bocsátunk ki és még több áramot fogyasztunk, aminek következtében még jobban melegszik a légkör. Hová is vezet ez? 10, 20 vagy 40 élhető évünk van hátra?
generációs különbségek
A generációs különbségek kapcsán mindig az X, Y, Z generációról beszélünk, elmondjuk a kliséket, tudomásul véve, hogy ma már nem létezik generációk együtt élése abban a formában, mint régen, és számomra úgy tűnik, ebbe bele is nyugszunk, mondván ez egy adott jelenség, ezzel együtt kell élni.
Én emiatt borzasztóan mérges vagyok, mert ha ez valóban így van, és ha a felmerülő problémák nem lesznek kezelve, akkor ez véleményem szerint egyenes utat jelent az emberiség süllyesztőjébe. Szükség lenne a családra, de apa, anya idő hiányában nem fogja tudni kezelni a helyzetet, ezért nyilván a gyereket a gép elé fogják ültetni mondván, addig sincs vele baj és mivel a nagyszülők vagy dolgoznak, vagy belefáradtak már az életbe – sajnos ilyet is sokat látok – ők sem fognak tudni segíteni ebben. Saját példámon is látom, hogy most sokkal nehezebb a nagyszülőket bevonni a gyerekek nevelésébe, mint 30-40 éve.
Fontos tisztázni azt is, hogy egészen mást jelent a generációs különbség nálunk a képzésben, és mást a családban. Nekem a generációs különbség sajnos azt jelenti, hogy képzések tekintetében ezeket az „eltérő igényeket” – az erre való hivatkozásokat már sokszor végig kellett hallgatnom – a képzésfejlesztésnek meg a képzési módszertannak le kell követnie. A munkáltató elvárja, hogy az oktatási központ oldja meg és kezelje a felmerülő problémákat, de erre mi egyedül nem tudunk megoldást nyújtani.
Nézzünk egy konkrét példát: az utasítások szövegezése nem változik, bonyolult körmondatokkal íródott, kb. 500 oldal, ez a követelmény a vasúton. A hozzánk képzésre érkező Z vagy Alfa generációs gyermek, tisztelet a kivételnek – aki már csak Youtube videókat néz és egy mondatot se olvas el, Shakespeare összest is csak a S.Ö.R.-ből tudja – , megkapja ezt az „utasítás csomagot”, és nem tud vele mit kezdeni, mert nem érti, nem tudja megtanulni, magáévá tenni a benne foglaltakat, mert szövegértési problémái vannak.
Összegezve röviden az a véleményem, hogy ezt a fajta generációs különbséget, amit félig mesterségesen, félig természetesen generáltak – nagy szerepe van ebben a médiának is –, ebben a rohanó világban nem lehet megfelelően kezelni.
énidő
Erről egy vicc jut eszembe:
Tíz vasutast megkérdeznek, hogy mit szokott csinálni szabadidejében. Ebből öt nem érti a kérdést, öt pedig elaludt a kérdés meghallgatása közben.
Én még nem tudom eldönteni, hogy a kettő közül melyik kategóriába tartozom. Szívesen olvasnék például, mert sajnos erre mostanában nem tudok kellő mennyiségű időt szakítani, ezt általában akkor tudom megtenni. amikor szabadságon vagyok, akkor 3 nap alatt olvasok ki egy 300 oldalas könyvet, ami akkor természetesen fel is tölt, de jó lenne ezt közben is ha nem is rendszeresen, de többször, megtenni. Szeretnék a vasútmodell terepasztalommal is többet foglalkozni, mert ugyan egyszer megépítettem, de sajnos erre is ritkán jut rá időm. Ezekre a tevékenységekre valószínűleg nyugdíjas éveimben lesz igazán lehetőségem.
komfortzóna
Nem ismerem ezt a fogalmat.
A komfortzóna nekem azt jelenti, hogy rend van az országban, rend van a városban, rend van a munkahelyen, rend van a családban, tehát nincsenek zavaró tényezők, az ember néhány hétig nyugalomban van, de ilyet én már évtizedek óta nem érzek.
Szerinted létezik az az időtartam, ami alatt ki tudnál kapcsolni?
Nem, mert ha próbálnék tejesen kikapcsolódni – tegyük fel, elutazom és nem viszek magammal sem laptopot, sem mobiltelefont – folyamatosan az aggasztana, hogy mekkora „feladatkupac” fogad majd az irodában két hét múlva. Ez ellen természetesen próbálok tenni, de ehhez jelenleg nem optimálisak a körülmények, nincs minden területen olyan helyettesem, aki teljes körűen el tudná látni a feladatokat, és ráadásul mindig újabb és újabb területek, feladatok keletkeznek. Ennek tükrében aránytalanul nagy befektetés lenne betanítani valakit „csak” helyettesítésre.
Az igazat megvallva, bár már nem vágyom állandó kihívásokra, de az borzasztó lenne, ha nem történne semmi új. A VOLÁN képzések átvétele például rengeteg küszködést és munkát jelentett a szervezeti egységünk számára, de nekem munka szempontjából sok örömöt is okozott.
Jelenleg el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz nyugdíjasnak lenni, de abban biztos vagyok, hogy nagyon fog hiányozni a munka. Szerencsére vannak olyan feladatok, melyeket nyugdíjasként is tudok majd folytatni, mint a vizsgakérdés és tananyagfejlesztés, vizsgáztatás. Nyilván az is hozzátartozik a mentális egészséghez, hogy az embernek van dolga, feladata. Mikor majd unokáink lesznek, nagyszülők leszünk, akkor új életet kezdünk.