Nemzetközi programok

SAFETY ALONG OR ON THE TRACK LEONARDO DA VINCI PROGRAM FINANSZIROZÁSÚ NEMZETKÖZI PROJEKT
A MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja „Safety along or on the Track” (pálya menti biztonság) elnevezéssel 2008-ban sikeresen pályázott a holland vasút egyik oktatási központjával (Railinfra Opleidingen) és a német vasút (DB) oktatási központjával Leonardo da Vinci finanszírozású partnerségi projekttámogatásra. A program koordinátora az UIC oktatási ügyekért felelős vezetője volt.
A projekt célja a vasútbiztonság oktatási hatékonyságának további növelése, fejlesztése, és ezáltal az interoperabilitás elősegítése.
A projekt végére eredménytermékek születtek, amik jelen esetben közös célú e-learninggel támogatott, elektronikus tananyagok, valamint egy ilyen témában készülő tananyagfejlesztési-útmutató, tapasztalatokkal, legjobb megoldásokkal.
A projekt félidős beszámolóját 2009 júniusában kellett beadni. A beszámolót formailag azonnal, tartalmilag, a szokásos szakértői egyeztetés után 2009 őszén elfogadták.
A projekt 8 mobilitásból, azaz 8 találkozóból állt 2008. és 2010. között, ebből 3 találkozó helyszínének a BGOK Luther utcai épülete adott otthont, a másik 5 helyszín a holland és a német oktatóközpontok voltak, ahol betekintést nyerhettünk az ottani vasúti oktatási rendszerekbe és módszerekbe.
• A nyitó értekezlet, 1. mobilitás 2008 októberében volt Párizsban
• 2. mobilitás 2009. január Amersfoort, Hollandia
• 3. mobilitás 2009. február Budapest
• 4. mobilitás 2009. június Bad Homburg, Németország
• 5. mobilitás 2009. október Budapest
• 6. mobilitás 2010. január Bad Homburg, Németország
• 7. mobilitás 2010. április Amersfoort, Hollandia
• 8. mobilitás, záró értekezlet 2010. június Budapest
A magyarországi rendezvények nagyon nagy sikerrel valósultak meg. Az alábbi képen a nemzetközi projektcsapat látható a záró értekezleten 2010 júniusában Budapesten.
A Magyar projekt csapat:
• Ihárosi Timea döntés-előkészítő szakértő volt a magyar projekt koordinátor.
• Bencs Zsuzsanna képzésfejlesztési szakértő volt felelős a tananyag és a hozzá tartozó szakmai projekt dokumentáció elkészítéséért.
• Keszmann János képzésfejlesztési vezető felügyelte a tananyag fejlesztési munkálatokat.
• Apostol Attila képzésfejlesztési szakértő, és Nádasi Gábor mérnök gyakornok a tananyagkészítés tartalmi munkálataiban és a háttérmunkában vettek részt.
• Dobás László humánpolitikai szakértő pedig a technikai problémák és az SAP rendszerrel lévő kapcsolatok megoldásáért volt felelős.
A projekt eredményeként elkészült nemzetközi tananyag-fejlesztési útmutató, valamint a nemzeti tananyag fejlesztési tapasztalatokat összegző dokumentumok az UIC weboldalán elérhetővé válnak a többi vasúttársaság számára, későbbi vasútbiztonsági tananyagfejlesztések segédletéül, a magyar tananyag pedig beépítésre kerül a vasútbiztonsági oktatásokba.
http://www.uic.org/spip.php?article2551
A Safety along or on the Track projekt 2010 júliusában fejeződött be. A végbeszámoló 2010.09.30-ig leadásra került.
A projekttagok megállapodtak, hogy a partnerséget szeretnék folytatni, így 2011 februárjában újabb Leonardo projekttámogatásra fogunk pályázni.

A Baross Gábor Oktatási Központ hangsúlyt fektet nemzetközi kapcsolatainak bővítésére, a határokon átnyúló tudásmenedzsment elonyeinek kihasználására. Ennek keretében sikeresen vettünk részt a Leonardo NewTr@in projektben, melynek keretében két vasúti e-learning tananyag is elkészült a Képzésfejlesztési Egység gondozásában, melyek igen nagy sikert arattak. A projekt zárása 2007. szeptemberében volt, Párizsban. Nemzetközi vasúti e-learning konferencia MÁV Baross Gábor Oktatási Központban: 2007. november 29-30-án több mint 30 résztevovel nemzetközi workshopot rendeztünk az UIC nemzetközi szervezet támogatásával, melynek célja a Legjobb gyakorlatok a vasúti e-learningben címu tanulmány elkészítése. A munka két szekcióban zajlott:
1. Keretrendszerek
2. E-learning módszertan
A workshopról és az eredményekrol bovebb információt itt kaphatunk: http://www.uic.asso.fr/workshops/